Üdvözöljük a Balatonfüred és Környéke
Múzsa Művészeti Egyesület honlapján

"A mesterségbeli tudás, mintha nem is annyira a kifejezési eszközök elsajátításából következnék, mint abból, hogy a művész birtokba veszi azt a belső igazságot, amely egyszersmind sajátos nyelvre kényszeríti. Az alkotó szerelem, ennek az álomnak az eredménye. A jövő azoké akik hisznek álmaikban. Az álom irányítja minden erőfeszítésünket, s a művész a kudarcok, félsikerek, sutaságok, vagy szerencsés véletlenek sorozatán keresztül tapogatózva igyekszik megragadni, hogy majd egy szép napon végre valóságra tudja váltani. Alkotni annyi, mint formát adni sorsunknak!"

Albert Camus

"Művésznek lenni azt jelenti: nem méregetni és nem számolni:  érlelődni mint a fa, amely nem sürgeti nedveit, s nyugodtan állja a tavasz viharait, nem félve attól, hogy talán már el sem jön a nyár"


Rainer M. Rilke

1980 április 21-én születtem Veszprémben. Születésem óta Balatonfüreden lakom. Gyermekkorom óta rajzolok. 2005 októberétől tagja vagyok Kádár Tibor festőművész által vezetett Csopaki Képzőművészeti Egyesületnek és 2006 februárjától a balatonfüredi MÚZSÁknak. Több kiállításon részt vettem mindkét társasággal: Balatonfüreden,Veszprémben, Csopakon, Pécselyen, Vászolyon, Budapesten. Külföldi kiállításaink is voltak: Vösendorfban, Opátijában és Ybbsitzben. Kedvenc festőim: Boris Vallejo és Leonardo Da Vinci . Kedvenc témáim: Szőlő,bor ,Balaton.