Üdvözöljük a Balatonfüred és Környéke
Múzsa Művészeti Egyesület honlapján

"A mesterségbeli tudás, mintha nem is annyira a kifejezési eszközök elsajátításából következnék, mint abból, hogy a művész birtokba veszi azt a belső igazságot, amely egyszersmind sajátos nyelvre kényszeríti. Az alkotó szerelem, ennek az álomnak az eredménye. A jövő azoké akik hisznek álmaikban. Az álom irányítja minden erőfeszítésünket, s a művész a kudarcok, félsikerek, sutaságok, vagy szerencsés véletlenek sorozatán keresztül tapogatózva igyekszik megragadni, hogy majd egy szép napon végre valóságra tudja váltani. Alkotni annyi, mint formát adni sorsunknak!"

Albert Camus

"Művésznek lenni azt jelenti: nem méregetni és nem számolni:  érlelődni mint a fa, amely nem sürgeti nedveit, s nyugodtan állja a tavasz viharait, nem félve attól, hogy talán már el sem jön a nyár"


Rainer M. Rilke
Szugyi Eva

1990 óta foglakozom szövéssel. A kezdeti években csak hobbi szinten érdekelt, később a természetes anyagok iránti szeretetem és a szakma iránti elkötelezettségem tovább mélyítette a szövés iránti vonzalmamat. 1991-től vagyok tagja a Fejér Megyei Népművészeti Egyesületnek. A gyakorlati ismeretek mellett, elméleti tudásomat is igyekeztem szélesíteni a kor és szakma igényeinek megfelelően. A VOK József Attila Művelődési Ház keretében egy 60 órás szövő tanfolyamot végeztem el, amivel sikerült elsajátítanom a szövés alapjait. Szakmai fejlődésemet további tanfolyamokon, alkotótáborokban, szakkörök és mesterkurzusok részvételével mélyítettem. Több alkalommal jártam Erdélyben és Magyarország több tájegységén ahol mintákat gyűjtöttem és a növényi festést tanulmányoztam. Nyugdíjazásom óta komolyabban foglalkozom a mintakincsek elsajátításával. Az eddig megszerzett tudásomat és szakmai tapasztalatomat igyekszem továbbadni. Székesfehérvári VOKE Művelődési Házban szakkört vezetek. Nyári táborokban gyerekeknek szövést és játszóházi foglakózást tartok. Szakmai kiállításokon veszek részt. Munkáimat zsűriztetem, amit eddig minden alkalommal elfogadtak.
Szakmai képzettségem:
- Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Szőnyegszövő (Budapest, Hagyományok Háza)
- Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Szakiskola Takács és csipkeszövő (Békéscsaba)

Csoportos kiállításaim:

1996 XII. Országos Képző és Iparművészeti Pályázat (Budapest)
1997 Fejér Megyei Amatőr Képző és Iparművészeti Pályázat (Székesfehérvár)
1998 VI. Országos Textiles Konferencia és Pályázat (Békéscsaba)
1999 Székesfehérvár Szent István Művelődési Ház – Fehérvári Kézművesek Társaságának rendezésében
1999 Városi Könyvtár (Székesfehérvár)
2000 Madarász József Városi Könyvtár (Sárbogárd)
2000 XVII. Amatőr Artrium Országos Képző és Iparművészeti Pályázat (Székesfehérvár)
2001 Fejér megyei Népművészeti Kiállítás (Székesfehérvár)
2002 Adventi Népi és Iparművészeti Kiállítás (Székesfehérvár)
2006 X. Országos Textiles Konferencia és pályázat (Békéscsaba)
2007 Vajdahunyad Vára (Budapest)
2008 Országos Textilkonferencia Pályázat (Békéscsaba)
2009 VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház (Székesfehérvár)
2011 Vajdahunyad Vára (Budapest)
2012 Országos Textiles Konferencia (Békéscsaba)

Egyéni Kiállításaim:

2001 Városi Könyvtár (Székesfehérvár)
2005 Balatonfüredi Művelődéséi Ház (Balatonfüred)
2006 VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház (Székesfehérvár)
2007 VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház (Székesfehérvár)
2012 VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház (Székesfehérvár)
2013 VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház (Székesfehérvár)