Üdvözöljük a Balatonfüred és Környéke
Múzsa Művészeti Egyesület honlapján

"A mesterségbeli tudás, mintha nem is annyira a kifejezési eszközök elsajátításából következnék, mint abból, hogy a művész birtokba veszi azt a belső igazságot, amely egyszersmind sajátos nyelvre kényszeríti. Az alkotó szerelem, ennek az álomnak az eredménye. A jövő azoké akik hisznek álmaikban. Az álom irányítja minden erőfeszítésünket, s a művész a kudarcok, félsikerek, sutaságok, vagy szerencsés véletlenek sorozatán keresztül tapogatózva igyekszik megragadni, hogy majd egy szép napon végre valóságra tudja váltani. Alkotni annyi, mint formát adni sorsunknak!"

Albert Camus

"Művésznek lenni azt jelenti: nem méregetni és nem számolni:  érlelődni mint a fa, amely nem sürgeti nedveit, s nyugodtan állja a tavasz viharait, nem félve attól, hogy talán már el sem jön a nyár"


Rainer M. Rilke

Nagyné Sőjtöry Etelka vagyok, Balatonszőlősön élek és az ott kialakított műhelyemben készítem a saját tervezésű mézeskalácsaimat. 2001-ben végeztem el a Népi Mesterségek és Művészetek szakközép iskoláját jeles eredménnyel. Azóta, mint vállalkozó készítem mézeskalácsaimat, és kézműves vásárokban értékesítem. Munkáimat folyamatosan zsűríztetem, részt vettem az első országos mézeskalács kiállításon Debrecenben, amit számos több követett (Budapest Stefánia palota, Iparművészeti Múzeum, Siófok, Kapolcs, Zalaegerszeg, Vasvár, Veszprém) Mézeskalácsfiguráim eljutottak már a világ minden tájára, mint Magyarországról hozott vagy küldött kedves ajándék.