Üdvözöljük a Balatonfüred és Környéke
Múzsa Művészeti Egyesület honlapján

"A mesterségbeli tudás, mintha nem is annyira a kifejezési eszközök elsajátításából következnék, mint abból, hogy a művész birtokba veszi azt a belső igazságot, amely egyszersmind sajátos nyelvre kényszeríti. Az alkotó szerelem, ennek az álomnak az eredménye. A jövő azoké akik hisznek álmaikban. Az álom irányítja minden erőfeszítésünket, s a művész a kudarcok, félsikerek, sutaságok, vagy szerencsés véletlenek sorozatán keresztül tapogatózva igyekszik megragadni, hogy majd egy szép napon végre valóságra tudja váltani. Alkotni annyi, mint formát adni sorsunknak!"

Albert Camus

"Művésznek lenni azt jelenti: nem méregetni és nem számolni:  érlelődni mint a fa, amely nem sürgeti nedveit, s nyugodtan állja a tavasz viharait, nem félve attól, hogy talán már el sem jön a nyár"


Rainer M. Rilke

1941 március 6-án születtem Vésztőn. Építész technikus és festőművész végzettséggel rendelkezem. 1978-tól folyamatosan foglalkozom festészettel. Alapismereteimet a „Füredi Műhely”-ben és a Veszprémi Képzőművészeti Szabad Iskolában szereztem. 1966-tól lakom Balatonfüreden feleségemmel. Két fiunk született. 1978-tól veszek részt városi, megyei és országos kiállításokon. Többek között Balatonfüred, Veszprém, Várpalota, Ajka, Balatonalmádi, Tihany, Mosonmagyaróvár, Kőszeg, Keszthely, Kecskemét 5 alkalommal, Szolnok 2 alkalommal, Debrecen, Miskolc, Budapest 14 esetben, Vésztő 3 alkalommal adott otthont képeimnek. Külföldi kiállítások: Finnország 2 alkalommal, Hollandia kollektív tárlaton. Elért díjazások: 1986. Veszprém megyei nívódíj Országos pályázatokon elért díjazások: 1992. Országos Honvédsági Pályázat Veszprém 1 díj 1993. Szolnok: 3. díj 1995. Kecskemét: 2. Díj 1997. Budapest Kongresszusi Központ Országos Autodidakta Pályázat 2000 Veszprém Gizella-napi kiállítás különdíj 2003. Veszprém Megyei Autodidakta tárlat Veszprém Megyéért érdemérem Jelenlegi kiállításom: ARTIUM XVIII. Országos Képző- és Iparművészeti Tárlat Budapest Vajdahunyad vár 2003. december 6-tól 2004. január 12-ig Fenti kiállításokról és díjazásokról szóló dokumentumok újságokban, folyóiratokban, katalógusokban, életrajzi lexikonban megtalálható. Társulati tagságok: Országos Képző és Iparművészek Társasága Budapest Művészetbarátok Országos Egyesülete Budapest Fiók ART képzőművészeti Egyesület Veszprém Füredi Műhely Képzőművész Csoport Balatonfüred Képeim megtalálhatók belföldi és külföldi vásárlások nyomán: Közgyűjteményben: Balatonfüred, Budapest, Veszprém Kouvola (Finnország) Magántulajdonban: belföldön kívül Németország, Finnország, Norvégia, Svédország, Franciaország Ars poeticám: A feszültség, a mozgás és kiegyensúlyozódás egyidejű megjelenítése a tájképfestészetben.