Üdvözöljük a Balatonfüred és Környéke
Múzsa Művészeti Egyesület honlapján

"A mesterségbeli tudás, mintha nem is annyira a kifejezési eszközök elsajátításából következnék, mint abból, hogy a művész birtokba veszi azt a belső igazságot, amely egyszersmind sajátos nyelvre kényszeríti. Az alkotó szerelem, ennek az álomnak az eredménye. A jövő azoké akik hisznek álmaikban. Az álom irányítja minden erőfeszítésünket, s a művész a kudarcok, félsikerek, sutaságok, vagy szerencsés véletlenek sorozatán keresztül tapogatózva igyekszik megragadni, hogy majd egy szép napon végre valóságra tudja váltani. Alkotni annyi, mint formát adni sorsunknak!"

Albert Camus

"Művésznek lenni azt jelenti: nem méregetni és nem számolni:  érlelődni mint a fa, amely nem sürgeti nedveit, s nyugodtan állja a tavasz viharait, nem félve attól, hogy talán már el sem jön a nyár"


Rainer M. Rilke

Budapesten, a Képző- és Iparművészeti szakközépiskolában végeztem kerámia szakon. Gyakorlatot Csákváron és Budapesten a Háziipari Szövetkezetnél szereztem. 1986 óta van önálló műhelyem. 1987-ben vettem részt először kiállításon és azóta több mint 50 közös és egyéni kiállításom volt. Népi iparművész címet 1991-ben kaptam. Veszprémben a népi játék- és kismesterségek szakoktató képzés tananyagának elkészítője voltam és évekig oktattam a fazekas szakon. Többször voltam díjazott a „Veszprém megye elő népművészete” kiállításon, ami kétévente kerül megrendezésre. A „Gizella napok” keretén megrendezésre kerülő országos képző- ipar- és fotókiállításon 1995-ben, 1997ben és 1998-ban második helyezéseket értem el. 1996-ban az „1996 év kézműves remekei” országos pályázaton díjazott voltam. 2000-ben nyílt meg Szentendrén a skanzenben a „Balaton-felvidék” tájegység, ahol az állandó kiállításon sok műtárgy-másolatom látható. Gaál János múzeumi főrestaurátorral készítettünk egy kiállítást a milleniumra, mely 2000-ben Sukorón, Vászolyon és Dunapatajon, 2001-ben Budapesten a Székelyek házában, 2002-ben Kőszegen és Esztergomban, 2003-ban Budapesten a Mezőgazdasági Múzeumban és 2004-ben a Magyarok Házában volt kiállítva. 2002-ben elnyertem az Mt Rt Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Iroda által meghírdetett egyedi termékeket felkutató és népszerűsítő pályázatot a „Régió ajánlásával” címen. Balatonfüreden rendezik meg a Bor-Kép-Tár pályázatot és kiállítást, ahol 2004-ben és 2008-ban díjazott voltam Kovásznára 2007-ben és 2008-ban kerültek ki tálaim a Csoma kiállításra. A Balatonfüredi Múzsák egyesületnek 2006 óta vagyok tagja és veszek részt közös kiállításokon. A Dunántúlon, a Balaton-felvidéken lakom, ezért az itteni fazekasságot dolgozom fel. Így munkáimon a sümegi, veszprémi, tatai motívumok jelennek meg, valamint régészeti tárgyak, ásatások formái és díszítő elemei.