A mesterségbeli tudás, mintha nem is annyira a kifejezési eszközök elsajátításából következnék, mint abból, hogy a művész birtokba veszi azt a belső igazságot, amely egyszersmind sajátos nyelvre kényszeríti.
Az alkotó szerelem, ennek az álomnak az eredménye.
 
A jövő azoké akik hisznek álmaikban.
 
Az álom irányítja minden erőfeszítésünket, s a művész a kudarcok, félsikerek, sutaságok, vagy szerencsés véletlenek sorozatán keresztül tapogatózva igyekszik megragadni, --- hogy majd egy szép napon végre valóságra tudja váltani.

Alkotni annyi, mint formát adni sorsunknak!  - Albert Camus -

Művésznek lenni azt jelenti: nem méregetni és nem számolni:  érlelődni mint a fa, amely nem sürgeti nedveit, s nyugodtan állja a tavasz viharait, nem félve attól, hogy talán már el sem jön a nyár -Rainer Maria Rilke -

   
 
 


SOLTÉSZ MÁRIA

df

Levelezési cím: 8230. Balatonfüred. Vásártér utca 1/a.
E-mail: biborjoah@freemail.hu
Telefon: +36/06/70/218-70-80


Szegeden született (1950. 06. 15.) s nőtt fel, ahol a Tömörkény István Szakközépiskola díszítőszobrász- művészeti tagozatán végzett.(1968)
Majd második érettségit tett Közgazdasági Szakközépiskolában.(1970)
Már gimnáziumi tanulmányai idején versei megjelentek az iskolai újságban és a Dél-Magyarországban.
Több ízben szervezett és vezetett irodalmi és színjátszó csoportot.(Szegeden, Borotán, Balatonfüreden)
Majd 1979-ben jeles diplomával, külön jutalommal végzett a Kecskeméti Óvónőképző Főiskolán. Óvodapedagógiai szakmai cikke jelent meg az Óvodai Nevelésben.
Balatonfüredre települését követően, mint óvónő dolgozott (1979-től), szakfelügyelői elismeréssel. Később Csopakon vállalta fel az óvoda vezetését, e közben is gyermekfoglalkozásokat, játszóházakat vezetett Balatonfüreden, Csopakon. Vezette a Városi Művelődési Ház nőklubját is eközben, bekapcsolódva Balatonfüred kulturális életébe. Felkérésre, 1985-től a városi gyermek és ifjúsági ház igazgatója volt. Munkája során, több mint 18 ifjúsági csoport, szakkör alakult és működött, kiváló kapcsolatot építve a város és kistérségében működő iskolákkal, Veszprém gyermek és kulturális intézményeivel. Tevékenysége nyomán -ebben az időszakban- számos, máig élő rendezvényt szervezett. Füred köszöntő verseny, Újévi Ifjúsági Koncert, Jazz estek, Ferencsik Hangverseny, Játszóház, Napközis pedagógusok képzése, Vetélkedők, Városi Karácsony rendezvény.
Munkája során folyamatosan képezte magát, hogy a legjobb tudásával szolgálhassa városát. Menedzser-vezetői végzetséget szerzett és e tudást elsajátítva, -az akkoriban sokak számára még ismeretlen- korszerű menedzselési módszereket alkalmazta. Az intézményi átszervezések nyomán, művelődésszervezői feladatokat látott el a Művelődési Házban. Kiemelten felügyelte és segítette a művészeti csoportok tevékenységét, az ifjúsági és gyermekrendezvényeket is szervezte egyéb feladatai mellett. E csoportok, Városi Vegyeskar, Ifjúsági és Felnőtt Fúvószenekarok, Művész Klub nemzetközi kapcsolataitis segítette.(Germering, Kouvola, Ciprus -Paffos, Izrael több városa, stb.) Ezen közben is együttműködött Veszprém város és megye közművelődési szakembereivel, intézményeivel. E tevékenységéért elismerést kapott Veszprém Város Megyejogú Város alpolgármestere részéről és Izrael Magyarországi Nagykövetétől.
Szervezése mellett, 1999-ben ismét megalakult a Balatonfüredi Művészklub, amikor az Aranyhíd Művelődési Központjában dolgozott kulturális főtanácsosként. Kiállításokat rendezett a Folyosó Galériában, valamint az ART-EAST Galériában, minek előtte a Bagolyvári Galériában is. Az első balatonfüredi Művészbál kitalálója, egyik szervezője volt. Kávéházi portré esetek keretében, évekig a különböző művészeti ágak ismert személyiségeit mutatta be.
 Mindig a feladat iránt érzett elkötelezettség és lelkesedés, a precíz szervezés és pontosság jellemezte munkáját. Természetes, hogy az általa szervezett programok számos szép eredményes kulturális eseménnyel gazdagították Balatonfüred életét.
Közel harminc éve motorjaa város kulturális életének felsőfokú kulturális menedzserként, s a művészvilágának egyik fő szervezője és segítője. Sikeres, rangos kiállítások szervezője, rendezője és gyakran megnyitója is a mai napig. Munkájára, segítőkészségére, emberségére mindig számítani lehet.
Kezdeményezésére megalakult a Balatonfüred és Környéke MÚZSA Művészeti Közhasznú Egyesület, melynek titkári tisztét töltötte be, jelenleg itt szekcióvezető. Alapító tagja a balatonfüredi Művész-klubnak, a ”Cultura Animi „Gombás Kúria Művészetek Háza Alapítványnak ügyvezető-kurátora és a Kő -Kövön Művészeti Alapítványok kuratóriumának kurátora. Minden évben a Nemzetközi Kőszobrász Szimpózium háziasszonya és sajtó referense, programjainak szervezője.
 Több, mint tíz éve helyi segítője,- a Széchy Beáta által  Balatonfüred/Csopakra szervezett- Hungaryan Multicultura Center művészeti táborok és kiállításoknak.
Tagja a Balatonfüredi Turisztikai Egyesületnek, mellyel szervezői szerepet vállalt fel a nagysikerű Reformkori Fesztivál szervezésében és lebonyolításában
Az „Add a kezed” Nemzetközi gyermekfesztiválokban évről-évre tevékeny résztvevőként dolgozott, mint a Füredi Játékszín Alapítvány kuratóriumának tagja.   Jelentős önkéntes munkájával és anyagi támogatásával járult hozzá, hogy Balatonfüred kulturális életében a tudomány is megújuló szerepet és lehetőségeket kapjon.(Geográfus Professzorok Országos Találkozói,) Létre jöjjön a Lóczy Lajos Balatoni Nyári Egyetem-Balatonfüred, mely nemzetközi és hazai tudományos élet résztvevőit kapcsolhatja be Balatonfüred kulturális életébe, turisztikai és rekreációs programjaiba. A „Cultura Animi” alapítóival, jelenleg azon fáradozik, hogy Balatonfüreden, a Gombás Kúriában méltó körülmények között kapjanak működési lehetőséget művészeti csoportok, külföldi és hazai kulturális életünk vendégei.
Budapesten tagja: a Rátkai Márton (Művész)Klubnak, a C.E.T. Közép - Európai Irodalmi és Művészeti Társaságnak.
  A Magyar Újságírók Szövetségének is tagja, közel 20 éve jelennek meg cikkei.
Rovatvezetői megbízatást nyert el a PresscOmp Iroda által készülő, Magyarországi Bedekker készítéséhez. Dolgozott a Magyar Boralmanach kiadásán. Megírta a Balatonvin Borlovagrend jubileumi kötetét, annak 20. évfordulójára. Érdeklődése, képzettsége és széles ismeretségi köre, korábbi munkái során szerzett tapasztalatai, társadalmi nyitottsága és aktivitása alapján vált munkatársává a Balatonfüredi Naplónak. Írásait a Borvilág, a Veszprém Megyei Napló és a Balatoni Futár, Veszprém Megyeházi Tudósítások, a Comitatus is közli.
     Mivel a társadalom formáló civil kezdeményezés és öntevékenység az élete szerves része, civilszakértői szakvizsgát is téve, szerepet vállalt abban, hogy Balatonfüreden Civil iroda működjön a civil szervezetek jobb érdekérvényesítéséért.
   Soltész Mária az a kreatív, városának érdekeit figyelembe vevő személy, aki közel harminc éves magas színvonalú tevékenykedése során, munkájával nagyban hozzájárult Balatonfüred város kulturális fejlődéséhez, nemzetközi és hazai hírnevének elismertetéséhez, és a fellelhető értékeinek mozgósításához.

Egy kis ízelítő verseimből:

A téli ködben

A
Téli
Ködben
Zúzmarás ágak
Kicsiny
Madárkát rejtenek
Élelem után matat
A
Leveleket hullatott, csupasz
Fatörzseken kutat
Idézve
 Elmúlt tavaszt és nyarat
Vörösen izzó bogyó rengetegben
A tűztövieken
Feketerigó
Fürgén szemezget, dideregve tekintget
Fagyos kis lábait váltogatva
Az ágakon,
Füttyentve - cserrentve régi nyári dalt,
Amint
Kacsint
A kert végében álló kökényt és áfonyát
Kínálgató
Bokrokra s röppen át. Fölötte,
A nagy Tó fölül
A nádasoktól búcsút vett vadkacsák
Vezére
Kiált gígát,
Utána szálló többiekkel
Rajzolnak a szürke égre ékeket,
Hogy rést ütve rajta, nyissanak ablakot
A tűnt tavasznak,
A hol pihenni szállnak, apró lábnyomokkal hagynak
Üzeneteket a hóban:
Vigyázz a Földre Ember, hogy újra láss tavasszal,
Elhullatott zöldkékezüst tollainkat keresd meg,
Mikor a parton sétálsz, s a Tó rian, a kövekre tolt jégtáblákat torlaszolva Dübörgi,
A tavasz
Majd ismét közeleg!

Az Édent keresve


Kiszaladtam a kertbe,
Hogy megtaláljam
A búvó patakot,
Élő folyót,
        De nem találtam az Édent,
A tohuva bohu
Pislogott vissza, feketében,
Megszáradt fűcsomók,
Porzó meder aljról
Kuruttyoló varangy nyögéseiben.
Perzselt erdők csonkja
Fekete mementók
Kopjafái fújtak
Riadót,
Aszott, tikkadt Afrika,
És új sivatagok,
Terméketlen hegyek magasa,
Rianó
Vizek üres medreiből,
A pusztulás üzenetét küldték
Felém,
  - Mert én
S mi mindannyian
Letéptük,
    Kivágtuk,
Törtük,
     Irtottuk,
Eltereltük,
    Fecséreltük
A ránk bízott Föld
     Kincseit.-
Nincsen itt
Az élet kertje,
Csak itt-ott
Belőle maradt nyomok,
Mi kígyómód
A porba csúszva
Morgunk,
Hogy itt volt, valahol;
Jéghegyek szakadása
Tomboló láva
Folyamainak
Üzenete
    Mene, mene
Ember
Megszámláltattál

Tekel U farsim.. 

Képtelnség

Képtelnség
Képtelnségben élni,
Világ világosságától
Elhagyottan, vakon.
Mindent
A láthatón keresztül
Pásztáz az értelem
S fogad be
Érteni, pedig
A kulcs
A szívben van belül,
Egy tikos kód
Öröktől onnan figyel,
Felfedezni vágy
A megtalált
És értett világon keresztül
Engem.
Szemlélni késztet
Szívem szemeivel,
Mi zajlik idekint.
Képtelenség,
Hogy formába ne öntsem,
Szám olvasztó tégelyéből
Aláfolyó zuhatagában,
A szóval,
Amit már ismerni vélek.
Kép- kép után sorol,
Benne alak és szín,
És íz és illat,
Minden valóság,
Lenyomataként
A mennyei szónak:
Szólt és meglett,
Minden előállt,
Én magam is,
Amint a képekké formált
Világ.

 

 

 

 

 

 

 

Korpusz torzó

Orrod s szád
Elszállt leheletéből
Ujjaid közt
Elporladt időből
Faragsz
El nem múlónak
Tűnő csodát
Amíg a kő pora
Körül leng
A
Kőre vas cseng
Formálva ívet
És szögletét
Minden megélt
És majd megélhető
Benned dobog
Mint éltető
Szív és érverés
Izmaid fesze
Hegyoldalak feszülete
A megkorbácsolt
Ütött-vert
Fagy szítta
Nap égette
Ormokból
Kihasított
Kő-sikoly
Korpusza
Darabja
Az
Istentől
Teremtettbe
Az embert
És művét
Befogadja.

(Engle András- 2007.-balatonfüredi nemzetközi kőszobrász szimpóziumi alkotásához)

 

 

Nézd!

Nézd, kicsiny lábain hogy tipeg,
Míg lenge lepke után vezeted,
Hogy járni tanítsd
Kicsiny lányodat,
Benne szövött álmodat,
Míg sorsát terelgeted
         -  színes lepke száll kezére
             s tovább lebeg.-

Nézd gyönge karjainál fogva
Míg ágytól ajtóig támogatod,
Hogy járni tanítsd
Kicsiny anyádat,
Elveszített nagy álmokat,
Míg múltját teregeted
     -mint színes kendőt, ráborítva,
       csak ne fázna.-

Közelítő
Hideg
Halált kerülő rövidke útjain,
Miközben
Bensődben,
Elsodort napok viharain
Szaladtok keresztül ti ketten
S akik még megélték
A tipegő táncok
Ragyogós, ráncos
Furcsa maszka-bálját,
A létezést.

 

 

 

 

 

 

Örök tőkének vesszőágán

(Figula Mihály emlékére)

Komor szürke egünkből
A márciusi hó leszakadt,
Hogy megpróbálja elrejteni
A hegyen lábnyomaidat.
Billegő pillangószárnyszerűen
Letapogatni készült
Szőlővesszőkről érintéseidet.
Nagy ezüst orgonasípokként
Bús muzsikát búgtak a barikok
Pincédben,
Szűrők szuszogtak, ziháltak
Oxigénben
Dúskálni kívántak,
Mint ziháló mellkasod
Áramló folyamiban
A véred.
Megízlelt
Boraidnak selyem varázsa
Áthajózott egy másik világba
Innen,
Oda,
Hol minden fájdalom eltörölve,
Minden sóhaj és gyász eltörölve,
Arany utcák szent köveit járva
A Borembert is jutalom várja.
Ott van a víg, a boldog menyegző,
Menyasszonyt, vőlegényt örökké szerető
Atyának jobbján,
Örök tőkének vesszőágán,
Élettel kihajthat
S terem százszor is annyit,
Mint ideát,
Míg
Az itt maradott is,
Fegyvereiből készít,
Metszőkéseket s kapát.


Balatonfüred.2008.március.22.